Sziasztok!
Mivel már rég volt, hogy utoljára verset osztottam meg a blog oldalamon, ezért úgy döntöttem, hogy ideje ez ellen tenni. Gondolkoztam, hogy felvezessem-e a vers témáját valahogy; beszéljek-e párkeresés problémáiról meg hasonlókról, de végül úgy döntöttem, hogy maga a vers többet mond mindennél és jobb ha mindenki ennek megfelelően találja meg a rá igaz (vagy ismerős) részét. Háttértörténetnek annyi, hogy kb egy fél évvel ezelőtt volt egy fogadás egy barátom részéről, miszerint ki tud hosszabb, bús (azaz nem a rózsaszín szivárványos) szerelmes verset írni. Továbbra sem szeretném kiteregetni a magánéletemet, mindenesetre annyit elárulok, hogy ez a vers teljesen spontán jött, majdnem egy levegővétellel. Írás közben jöttem rá, hogy ennek a témakörnek mennyi kiaknázatlan területe van, amikbe én csak bele-belenyúltam, de úgy éreztem pont ettől lett jó. Remélem a ti tetszéseteket is elnyeri! :) (ígérem egyszer hozok már egy pozitív hangvételű verset is)
Kétségek között
Kétségek között
Nehezen szólal meg a szív húrja,
csak sír, mint a hegedűn a bús nóta.
Bonyolult ennek a megfogalmazása…
Kétség, csalódás vagy bánat?
Hitegethetem magam szép szóval,
hogy amit gondolok valóra vál holnap,
hogy amit eddig tettem nem volt hiába
s legvégén szívemnek nem lesz hiánya.
Ostoba szavak, bolond beszéd!
Csak aki süket és vak, az remél!
Kétségek között az én lelkem,
megoldás erre nincs a Hitben.
Elegem van a tétlen várakozásból,
elegem van a folytonos csalódásból.
Kit szeretek észre sem vesz,
csak az marad, hogy tűrjek és tűrjek…
De már engem többet nem érdekel semmi!
Megmutatom, hogy lehet itt még mit tenni!
Ha ránézek elakad a szavam,
akadjon el örökre ha ez így marad!
Az álmot valósággá kreálom,
nem leszek többé csendes, jámbor.
De mi van ha megint csak áltatom magam?
Mikor cselekedni kéne meggondolom magam?
Mikor szólni kéne elakad a szavam?
És csak csöndesen állok, magamba fojtom önmagam…
Kéne valami égi csoda, valami segítség,
a lány szeressen belém és önként jöjjön elém.
Ha ő kezdeményezne talán tudnék válaszolni,
talán nem csak a nevemet tudnám eltátogni.
Vagy ha megszállna engem egy szellem
és ő beszélne velem helyettem…
Ha kell Cupidót rángatom ide,
érzéseimet nyilaiba töltöm bele
és azzal teremtek testet
vágyaim tömkelegének.
Emlékszem.
Volt hogy pár percig beszéltem vele
Emlékszem.
Volt hogy majdnem mondtam valami értelmeset,
de aztán elrepült az a pár perc
és úgy ment minden, ahogy mennie kellett.
Én messziről tovább bámultam,
szavaimat magamban suttogtam.
Ő túllépett azon a pár percen,
szemem követte, de testem már nem.
Lehet, hogy ez az én keresztem?
Egy magányos koporsó a hegyen?
Ez már vajon mind eldöntetett?
Nem, én az ilyenben nem hiszek.
Lehet a valóság ellent mond nekem,
de nem azért buktam el ezerszer,
hogy az ezeregyediknél azt mondjam: Vége!
Talán nem ő az igazi, az is lehet.
De biztos vagyok, hogy van egy helyem
ahova egyszer hazamegyek
és ott lesz ő, akit most csak keresek.