Star Wars

Star Wars: A klónok támadása

A Star Wars univerzuma kétségtelenül a sci-fi műfaj egyik legkiemelkedőbb alkotása. A sci-fi az angol science fiction szóból ered, ami egyesek szerint Galileo Galilei és Isaac Newton csillagászati felfedezéseinek köszönhetően jött létre. Mások szerint viszont a Frankenstein című regény volt a kiindulópontja. Ami biztos, hogy a tudományos-fantasztikus műfaj a huszadik században ért meg arra, hogy elfoglalja méltó helyét a többi filmes műfaj mellett. A tudomány fejlődése ekkoriban ugrott meg annyira, hogy felkeltette az írók kíváncsiságát, amiből később születtek a sci-fi filmek. Ilyen volt például Jules Verne vagy H.G Wells. A műfajra jellemző az idegen/földönkívüli létforma, robotok, más civilizációk, űrutazás, időutazás, stb. Általában olyan jövőképet mutat be, amiről tudjuk, hogy nem a valóság, de van valami tudományos alapja, ami miatt elhiszi a nézőközönség, hogy igaz.

A Star Wars írója és rendezője George Lucas. 1944-ben született amerikai filmrendező producer és szövegíró, aki a Star Warsszal vált leginkább híressé. Míg az első trilógia első része 1977-ben készült el, addig a második széria utolsó része már 2005-ben. A klónok támadása, pedig 2002-ben jelent meg. Láthatjuk, hogy az első és utolsó film között sok idő telt el. A kérdés az, hogy ez probléma-e? A válasz az, hogy igen. A régi és új trilógia máshogy készült, másnak akart megfelelni és változott az elvárás a sci-fi filmek körében is. És nem utolsó sorban változott maga George Lucas is. Régebben például azt nyilatkozta, hogy a speciális effektusok csak eszközök egy történet elmeséléséhez, most már azt mondja, hogy ő csak arra várt, hogy a technika utolérje az ő fantáziáját.

A klónok támadása egy híd a kezdetnek számító első rész és a trilógia befejező, harmadik része között. Érdekes, hogy a sci-fi műfaj mindig a jövőben játszódik, itt viszont a múltról kell beszélnünk. (Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban...)A film maga egy kitűnő példája a sci-fi filmeknek, emellett viszont rengeteg sebből vérzik.

A régi szériánál George Lucas másokkal együtt épített fel egy új világot a díszletekkel. Lássuk be, hogy mai szemmel nem néztek ki olyan jól azok a jelenetek, de ettől függetlenül vagy pont ezért, hihető volt, amit láttunk. Ennél a filmnél viszont szinte minden számítógépes munka. Ez nyilván a technika fejlődésének köszönhető és emiatt láthatunk csodálatos bolygókat. Minden bolygónak van valami jellegzetessége, pl: Kamino felszínét víz borítja, a Naboo a Földre emlékeztet... A harci járművek is jól ki vannak dolgozva, ami megint egy plusz pont, mert elhiszem, hogy ezt a járművet valaki megtervezte, legyártotta. Ami még az animációnak köszönhető, az az idegen létforma. Rengeteg féle űrlényt láthatunk. Ráadásul figyeltek, hogy másféle társadalom legyen például a szegény, rabszolgatartó Tatooine-on és más a civilizáltabb Coruscanton. Meg külön tetszett, hogy a Tatooine az első részhez képest jobban ki volt dolgozva, több mindent láttunk belőle. Viszont nem véletlenül hagytam ki a felsorolásból a klónkatonákat. Nagyon jól néznek ki, de annyira mesterséges munka, hogy nem hihető. Sajnos a valóság-számítógépes világ ellentétét nagyon megszenvedi a Star wars. A jelenetekkel is az a baj, hogy az emberi szereplők se tudtak annyira azonosulni ezzel a másik világgal, mert ők is csak egy zöld fal előtt próbáltak színészkedni, és ez látszik. Túlságosan mesterséges ez a film.

A film másik nagy problémája a logikátlanság. Lehet, hogy ez csak engem zavar ennyire, de attól még ott van és egy sci-fi filmben nem szabad, hogy ennyi logikátlan, irreális dolog legyen. Például van egy jelenet, amikor Padme-t éjszaka megpróbálják megölni. Obi-Wan az ablakon kiugorva rákapaszkodik a robotra és úgy kezdenek repülni a városban. Kizárt dolog, hogy annyi ideig tudjon rajta kapaszkodni azzal a sebességgel, amivel a robot ment. Később meg Anakin ugrik le és esik vagy 100 métert és pont ráesik a fejvadász hajójára, akit üldöztek. Meg ott van Obi-Wan és Jango Fett harca. Obi-Wanra egyszer rálőnek rakétával és kétszer pedig az űrhajóval lőnek rá. Van robbanás, de nincs sérülés. Lehet, hogy ezek viccesek helyenként vagy erősítik a „főhősnek van elég szerencséje mindenhez” elvet, de a másik oldalról nézve azt mondom, hogy ez lehetetlen. Maga a történet szála, az események sora jól ki van találva és átlátható.

A sci-fi filmek új világait még nem ismerjük, így sok a ködös rész, ezért vannak bennük utalások. Fokozatosan bontódik ki a történet, akár több különböző szálon. Ezzel fenntartják az érdeklődésünket és az új dolgok mindig gyönyörködtetnek. Itt viszont ezzel is baj van. Rengeteg az utalás. Már az első 7 percben elmondják ki lesz a filmvégi fő gonosz. Padme mondja, hogy Dooku gróf a tettes a merényletben. Persze a jedik nem hiszik el és ezzel elérkeztünk a listán a következő ponthoz. A jedikről (talán a régi részek hatására) kialakult bennem egy olyan kép, hogy ők az univerzum legbölcsebb lényei. Ezt a víziómat ez a rész teljesen összetörte. Obi-Wan például egy gyorsétterem tulajdonosától kérdezi meg, hogy mi az a gyilkos lövedék, amivel Jango megölte a társát. A nagyobb baj viszont, hogy a jedik nem tudják, még az erő segítségével sem, hogy Dooku nem az ő oldalukon áll vagy, hogy felállítottak egy sereget a köztársaságnak. És a legnagyobb kérdésem: miért nem érzik, hogy Palpatine a sith mester? Miért ők az erő legnagyobb használói, ha még ezt sem érzik. Mindig mondják, hogy a sötét oldal elhomályosítja a látásukat. De így már nem bölcs, erős mestert látok, hanem egy tudatlan öregembert. És ennek nem így kéne lennie. Anakinnal kapcsolatban is sok, szerintem felesleges utalás van. Kiderül, hogy szerinte a diktatúra lenne a legjobb, meg Palpatine állandóan mondja, hogy ő lesz a legerősebb, legnagyobb jedi. Aztán a végén elhangzik Darth Vader mondata, csak most Dooku szájából, az „Állj át a sötét oldalra, együtt mi leszünk a legerősebbek...” Igazából az utalások csak segítenek egy filmen. Jó látni mikor valami kibontakozik a film során vagy ha valami csattanó van a végén. De itt túl sok volt és szerintem feleslegesek is voltak. Tudjuk ezekről a dolgokról, hogy van valóság alapjuk, de ettől függetlenül nem kellett volna mindig hangoztatni.

Egy jó sci-fi karakterei igazodnak, ahhoz, hogy az adott személy melyik bolygóról származik, melyik oldalon áll, milyen a múltja és mik a céljai. A Star wars karaktereiről megoszlik a véleményem. Anakin a kiválasztott, azaz ő a főszereplő. A baj az, hogy nem viselkedik ennek megfelelően. Neki kéne annak a karakternek lennie, aki jó helyzetben van, majd folyamatos balszerencsék érik és végül minden jó szándéka és akarata ellenére megbukik. De itt nem ez jön le. Állandóan nyafog, ellentmond mesterének és hihetetlenül egocentrikus. Nem ad arra alapot, hogy egyfajta hősként tekintsek rá és később meg sajnáljam, amiért elbukott. Dooku-val csak annyi a baj, hogy nagyon keveset tudunk róla. És ezt kicsit sajnáltam. De vannak olyan karakterek, akikről a nevükön kívül semmit nem tudunk. Ilyen Saifadias és Tirannus. Viszont soha nem fogjuk megtudni, kik ezek az emberek és mi a szerepük. Tehát nincs különösebb értelme a létüknek. Igazából a többi karakterrel nincs nagy baj. Eleget tudunk ahhoz, hogy azonosulni tudjunk valamennyire a szereplőkkel.

Ezen kívül még szót kell ejteni a harcokról, mert a párbajok, csatajelenetek a sci-fi műfaj egyik legmeghatározóbb vonása. Az űrcsaták itt hihetetlenül jól néznek ki. Jól néznek ki a fegyverek, robbanások és az űrhajók. Látványos és miközben nézem én is azt érzem, hogy szeretnék repülni egy olyan vadászgéppel. És ez teszi ezt jóvá. A csata a Geonosison szintén jól néz ki. Jó látni ekkora seregeket összecsapni. Ennek főképp azért örülnek az emberek, mert az első trilógiában nem voltak ekkora méretű összecsapások. A probléma az, amit már egyszer leírtam, hogy túl mesterséges. A végén természetesen itt is kapunk egy lézerkard csatát. Azt sajnáltam, hogy nem volt benne az a feszültség amit elvártam volna a végére. Elvégre tudjuk, hogy Obi-Wan megéri az öregkort, azt szintén tudjuk, hogy Anakin nem most lesz Darth Vader tehát miattuk se kell aggódni. És ugyanez vonatkozik Yoda mesterre. Egyedül Dooku volt az akiről nem tudtuk, hogy meghal-e. Személyes véleményem, amit sok más ember is oszt, hogy nem kellett volna bele a Dooku-Yoda harc. Yoda mindig is az a kis, öreg, bölcs szellemi vezető volt, aki felülemelkedik a fizikai összecsapásokon. Ez a jelenet viszont inkább komikus és valahol szomorú volt. Persze látványosnak látványos volt, de ez megint ellent mond az először megismert Yoda mesternek.

Attól függetlenül, hogy ez egy sci-fi film, van benne egy másik stílus is elég jelentősen. A romantika. Anakin és Padme szerelme végig kíséri a filmet. Sajnos azt, kell, hogy mondja, hogy ez van a legjobban elrontva. Egy kérdés: hogy lehet, hogy az első és második rész között tíz év telt el, Anakin felnőtt, de Padme olyan mint ha semmit nem öregedett volna? Ez is egy logikai probléma. De nem ez a legnagyobb baj. Egy jó szerelmi történet akkor jó, ha a nézőnek is van oka és ideje, hogy beleszeressen a szereplőkbe. De itt a film elején találkoznak, egymásba szeretnek és megházasodnak. Röviden ennyi a történetük. Soha nem tudjuk meg, hogy mit szeretnek egymásban a testi dolgokon kívül. És ezen kívül elhangzik a filmtörténelem legszánalmasabb szerelmes párbeszéde:

Padme: Szeretem a homokot.

Anakin: Nem szeretem a homokot. Túl durva, érdes, ingerlő... és behatol mindenhová.

És ezután jön az első csók. Egyszerűen nem tudom megérteni ennek a logikáját. Azután együtt vannak a mezőn, de ott is csak a politikáról beszélnek. Valahol nem kerek ez a szerelem.

Meg kell jegyeznem, hogy én mindig is nagy rajongója voltam a star wars-nak. De akármennyire is szeretem, filmes szempontból sok helyen el lett rontva. A legnagyobb baj az volt talán , hogy nem volt benne az a szív, az a lélek és az a befektetett munka, mint az előző trilógiába. És innen ered a többi probléma. A sci-fi műfajának talán megfelel, de az előző részeknek sajnos nem.

Az erő legyen mindnyájunkkal!

 Erkölcsös viselkedés?

   Na jó, ez nem egy olyan kérdés amit csak úgy fel lehet hozni és meg lehet válaszolni. Nyílván szűkíteni kell a kört, hogy mire is gondoltam.
   Általában mikor van valami probléma, a probléma megoldásához kell egyfajta viselkedés. Ez hozzáállás kérdése. És ez a lényeg. Hozzáállás. Persze mindenkinek egyéni joga eldönteni, hogy mihez kezd. Van aki gondolkodik van aki ösztönösen cselekszik. Van aki passzív és van aki aktív. Ez még mindig nagyon sablon szöveg, de most már legalább be van lőve az irány amerre "gondolatilag haladok".
   Mielőtt folytatnám ezt a témát, fontosanak gondolom a saját hozzáállásomat a dolgokhoz. Én azt gondolom, hogy az embernek két választása van. Nincs jó és rossz, de választhat. Azt kell választania amelyikről úgy gondolja, hogy később kevésbé fogja megbánni.
   Dühös vagyok és haragszom az olyan emberekre, akiknek van választási lehetőségük és nem élnek vele. Mondok egy példát. A dohányosoknak van lehetőségük és esélyük a másik utat választani, de sokan nem teszik. Én 20 éves vagyok és soha nem cigiztem,persze most lehet mondani, hogy dehát az úgy könnyű, azt se tudod milyen ha rászoksz, de minden azon múlik mit akar az ember. Nekem mindig eszembe jutnak azok az emberek, akiknek nem volt választási lehetőségük és úgy veszítették el az egészségüket vagy az életüket. Szerintem durva, hogy valaki csak saját magának köszönheti, hogy beteg lett, valaki meg a balszerencsének...
   Na, tudnám ezt még fokozni, de nem teszem. Visszatérve az eredeti kérdésre. Úgy hiszem az élet problémáin keresztül, derül ki, hogy ki kicsoda. Tegyük fel hogy bajban vagy. Mondjuk nincs kész a leckéd. Ha szerencséd van, megkapod, de persze a másiknak ahoz is joga van, hogy azt mondja nem. De akkor lesz igazán izgalmas az egész, ha komolyabb dolgokról van szó. Az igazi barát/társ legyél bármekkora szarban megpróbál segíteni. lehet hogy nem sikerül, de legalább megpróbálja. Az aki meg meg se próbálja, az meg annyira barát, mint káposztának a kecske.
   De tudjátok mi borít ki igazán? Amikor van egy barátom, akivel tök jóban vagyok és jön a gebasz, ő meg csak annyit csinál, hogy nincs kedvem segíteni. Nem arról van szó, hogy nincs módja vagy lehetősége, egyszerűen nincs kedve. Ez a szörnyű. Van hogy az emberek annyira előre helyezik magukat, hogy mást nem látnak és fogalmuk sincs, hogy ezzel mekkora csalódást és gondot okoznak.
   Félreértés ne essék. Szerintem mindennek megvan a maga oka. Tehát az, hogy ha valaki valamit tesz, annak oka van. Az a baj, hogy ezt az okot sokszor nem látja a másik fél és így esélye sincs megérteni.
 Helytelen lenne az ilyen viselkedés? Mert be kell látni van pro -és kontraérv. Szerintem az a szemétség ha valaki minden szó nélkül hátatfordít neked. Nem hiszem hogy létezik olyan ok, ami a legapróbb baráti gesztust is eltörölhetné.
   Konklúzió? Meg kell tenni mindent egy barát segítéséért vagy ha tudjuk, hogy ránk nem számíthat legalább ne ringassuk abba a hitbe, hogy segítünk neki.

Sokadik X-faktor

Tegnap ment le az X-faktor első adása, nem, nem az élő, csak ez a mutassuk meg miből élünk részek első fejezete. Hát előre jósolni nem akarok, mert az mégis túlzás lenne, de a mostani felhozatalhoz hozzászólnék. Van akinek jó hangja van és van akinek nem. Ennyi ezen nincs mit szépíteni, bár egy-két hang olyan volt számomra mint a kemoterápia (hullott a hajam). Úgyhogy úgy gondoltam majd véleményt akkor formálok, ha már tényleg elkezdődik. De addig is itt van az az elemzés/kritika, amit a tavalyiról írtam:

Az X-faktor egy ma már mindenki számára ismerhető tehetségkutató. Hogy konkretizáljam, olyan énekeseket keresnek akikben benne van az a bizonyos x faktor, tehát tehetségesek. Négy mentor van, Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Malek Miklós és Geszti Péter, akiknek van egy-egy csapatuk és őket készítik fel, majd persze bírálják. Végül pedig a közönség szavazata alapján jutnak tovább.

Sajnos úgy látszik, hogy az idő múlásával egyre kevesebb az emberekben ez az „x faktor”, mert az idei év elég gyatrán alakul az RTL számára (vagy az emberek inkább a konkurens csatornához húznak). Az első két széria még jó volt. Volt sok csiszolatlan gyémánt, akikből végül lett valaki és pont emiatt volt jó a verseny. Persze egy győztes volt, de egy szériából több embernek is valóra vált az álma. Az egész eddig úgy alakult, mint valami rózsaszín történet. A műsor ment, a konkurens csatorna legyőzve ebben az időszakban, minden úgy működött ahogy kellett. És aztán jött a fekete leves...

Minden X-faktor ugyanúgy épül fel. Az első pár adásban, a válogatókon, szinte mindenkit leadnak, de főképp azokat, akik viccesek. Ezt ügyesen átvették a Megasztártól, de meg kell, hogy mondjam, hogy az első évben nem voltam hajlandó megnézni ezeket. Persze jót lehet röhögni azokon a szerencsétleneken, akikről senki nem tudja, hogy mi az istent keresnek ott. Úgyhogy felállítottam pár elképzelést. Ezek az emberek vagy azért vannak ott, mert pénzt kapnak ezért vagy ami valószínűbb: elvesztettek egy fogadást és ez volt érte a szívatás. A másik bajom meg, hogy egy „tehetség kutatóban” miért nem a tehetségekre fókuszálnak rögtön? Én tehetségeket akarok látni, nem pedig „ezeket”! Lehet mondani, hogy kapcsoljam ki az agyam, mert ezeken csak röhögni kell és kész, de nem! Ha kikapcsolom az agyam, azt úgy hívják, hogy kóma. Nem Showder klubbot akarok, hanem egy jó énekest látni és hallani.

A nagyobb probléma viszont, hogy olyan emberek jutottak tovább, akikről már az első fordulóban kiderült, hogy nem itt a helyük. Sajnos lehet, mondani, hogy ilyen csapat jött össze idénre, de ez nem kifogás mindenre és nem ez az egyetlen probléma. Szerintem a versenyzők minősítik a mentorukat is. Annyi a különbség, hogy végül a versenyzőnek fog égni a pofája. De nem kell ennyire pesszimistának lenni! Itt is vannak tehetséges énekesek, jó előadások, izgalom. Igen, itt is megvan mindenkinek a kedvence, akinek szurkol. Ezek igazak is lehetnének, viszont ez így nem teljsen igaz. A valóság ugyanis olyan, mint egy romló félben lévő alma. Az elején még szép meg ízletes, most már viszont olyan, mint amin csak látszik, hogy „ja, ez egy alma volt”. Helyenként olyan vállalhatatlan produkciókat láttam, hogy egyszerűen nem hittem a szememnek. És itt most nem arról van szó, hogy én az adott műfajt vagy embert nem szeretem, hanem, hogy az a valami, amit a színpadon művelt borzasztó volt.

Három embert kapásból nem értettem, miért vannak benn. Az egyik a PJZ két ,nevezzük őket énekesnek, a másik Zámbó Krisztián. A PJZ-re sokan mondták, hogy viccesek, meg jók... de igazából ez mire elég? Elárulom: semmire. Amit előadtak, abból semmit nem lehetett érteni. Állítólag rappeltek, de egy rapp-ben fontos a szöveg, a mondanivaló és itt elbukott az egész számomra. Talán nagy Feró mondta, hogy ilyenek még nem voltak az X-faktorban. Én erre csak annyit mondok, hogy ufókat sem hallottam még beszélni, mégsem hívnám meg őket magamhoz egy buliba. A másik bajom a kiállásukkal volt. Egy szikra értelem nem tükröződött az arcukról. Van az a jelenet, amikor megtudják, hogy mehetnek az élő show-ba. Az általános reakció az, hogy ujjongva örülnek, ugrálnak, ölelkeznek, stb. Ezek meg amikor ezt megtudták, egyszerűen felálltak és néztek bambán, majd megpróbálták megtalálni a kijáratot, amin bejöttek, hozzáteszem nem sok sikerrel. Erről mindig az a kísérlet jut eszembe, ahol az egereknek kell kitalálniuk a labirintusból. Csak nekik nagyobb sikerrel jár.

Zámbó Krisztiánra meg nehéz mit mondani. Akik szeretik, nagyon szeretik, a többiek utálják. Véleményem szerint tud énekelni a saját hangsávjában. Azon kívül meg tehetségtelen. Talán az irritál, hogy ott van körülötte ez az egész Jimmy ügy és ettől igazából inkább már celeb lesz, mint énekes. Már a válogatón megbukott, mégis továbbjuttatták. És lényegében ez az ő szerepe ott. Állandóan drámázik valamin, sajnáltatja magát és ezt nem kéne hagyni. Első sorban nem miattam, miatta. Ezzel magát minősíti. Az apját, bár sosem volt a kedvencem, elismerem. Nagyon jól tudott énekelni. A fia viszont állandóan az apja után koslat, miközben az állítja, hogy nem akar az árnyékában élni. A hangjára meg azt mondom, hogy nem ide való. Itt hétről-hétre más féle dalt kell elénekeli. Ő viszont egy stílusban jó. Ergo nincs itt keresnivalója. Legutóbb előadta Tina Turner Goldeneye című számát, ami felért egy tömegpusztító fegyverrel. Olyan rosszul, hagy ne fogalmazzak csúnyábban, adta elő, amit korosztálytól függően máshogy jutalmaznak. Az óvodásoknak még elnézik, de a felnőtteket már inkább jól megverik ezért. Az egész hamis volt, esetlen és béna. Aki erre azt, mondja, hogy jó, annak azt kívánom, hogy hallgassa élete végéig. Végül tovább jutott, ami újabb kérdéseket vet fel. Nem merném azt állítani, hogy manipulálták a szavazatokat, mert nincs rá bizonyíték. Viszont erős a gyanú, hogy Jimmy rajongói állnak a háttérben, akik már nem is nézik, mi folyik a színpadon. Valamint a csatornának is jól jön, hogy van valaki aki körül állandóan botrány van.

A többi előadóra csak azt mondom, hogy átlagosak. Nem igazán nyújtanak semmit. Ott vannak, de nem látom, hogy olyan nagy tehetségek lennének. Persze mindegyik nyújt valamit. Vagy jót vagy rosszat vagy csak megnevettet, mint például Szabó Dávid, aki ledobta az ingét, hogy megmutassa a szépen megrajzolt kockahasait. És ez az a pont, ahol azt mondom, hogy ha ilyenek kellenek egy produkcióhoz, az már nem jó. De ide tartozik Csobot Adél és a feszes piros lakk ruhája, ami talán arra szolgált, hogy eltérítse a figyelmet szörnyű hangjáról. Sajnos az a baj, hogy ahelyett hogy arról írnék, hogy ki mennyire jó volt, szinte csak negatívumokat tudok írni. Egyik barátom azt mondta, hogy hála a gazdasági válságnak, csak jó énekeseket fogunk hallani, mert ők megérik a pénzüket, a többire nem szórják el. Hát úgy tűnik, hogy a válságnak vége...

Két énekes van viszont, akik tényleg jók. Oláh Gergő és Antal Tímea. Mindkettőnek van kiállása és jó a hangja. Főleg Oláh Gergőnek. Látszik, hogy színpadra született és mindig hozza a formáját. Antal Tímea is jó, bár neki van, hogy egy picit hullámzik a teljesítménye. Ezekből kéne több és akkor tényleg jó lenne ez a műsor. Ha van isten, akkor egyikőjük nyeri meg.

A mentorok talán már akkor elkövették a hibát, mikor beválasztottak olyan embereket, akiket nem kellett volna. De ha már megtörtént, akkor ne parasztvakítással próbáljanak javítani a műsoron, hanem tényleg tanítani nekik valamit az éneklésről, előadásmódról. Király L. Norbert sem volt jó énekes, mégis egy olyan figurát hozott, amit sokan megszerettek. És ha tudják, hogy James Bond számokat szinte senki nem tud közülük jól elénekelni, akkor szánják meg a közönséget és ne ezt állítsák fel akadálynak.

Lehet itt még javítani meg csiszolgatni, de ez a széria eléggé lejáratta az X-faktort. Talán legközelebb megtalálják a hangokat és születhetnek újabb megasztárok.