2014. január 14., kedd

Egy kis művészet: Saját Vers

Sziasztok!
Ezúttal, mint ahogy a címből kiderült, egy saját verset teszek közzé. Ezt a verset az iskolámban meghirdetett versenyre írtam. Egyenlőre nincs eredmény, várhatóan februárban lesz. Elöljáróban annyit, hogy nálam a versírás nagyon hangulatfüggő. Van pár alkalom, amikor szinte gondolkodás nélkül jönnek a dolgok és van hogy semmi sem jut az eszembe. Hazudnék ha azt mondanám, mennyire egy nagy költő vagyok. Írtam jópár verset, de a többségük elég "gyakorlás" szagú. De van pár igen jó is. A vers után írok még egy kis hozzáfűzni valót a hátteréről meg ilyenekről, de jöjjön a vers:

Korom gondolatai

Emlékszem, még ifjú voltam
minek nem volt más csak a Ma.
Nem érdekelt engem a nagy zajos világ pora,
én csak énekeltem, szaladgáltam a szabadban
Játszottam ha tetszett és sírtam ha kellett.
Gondtalan kis életem a rózsaszín ködével
tengettem mindennapjaim nevetéssel,
elillanó bajok, gondok elfelejtésével.

Az álomvilág nem tart örökké...
Minden mi jó volt már nincs! Csak ég-ég!
A „nagy dicső város” nincs többé.
Csak az önző, kapzsi, balga nép!
És én? Én csak állok és tűrök.
Felemészt vagy én is eltűnök?
Lázadás egy olyan rendszer ellen,
mely nem ismer rendet s nincs ellene szer?!
Végül én is ilyen lettem. Vak, önző, lelketlen.
De az örökös bosszúvágy kielégítetlen...

Talán majd jön egy jobb nap,
mely szebb lesz, mint a tegnap.
Szemeimmel szelíden nézek majd az égre,
eszembe jutnak majd azok a szép emlékek
s könnyes szemmel révedek majd a múltba,
mit és hogy tehettem volna jobban?

Meg kell, hogy mondjam eleinte sokat agyaltam a témán. Szeretek romantikus verseket írni (azokból van pár), de végül azért nem választottam ezt a témakört, mert nagyon nehéz ilyen verset írni. Nehéz spontán egy olyan szerelmes verset írni, aminek van története, szerkezete és szól is valamiről, nem pedig a szokásos sablonok vannak cukormázas csomagolásban adva.
Úgy döntöttem, hogy írok egy olyat ami elgondolkodtató. Megjelenik benne a múlt, jelen, jövő és azoknak a hangulatai (ez igeidőkben is látszik). A második versszak habár tudom, hogy nem ennyiből áll a fiatal felnőttkor, erősen és szándékosan vittem abba az irányba, ahol a mély kiábrándultság van és sok negatív. Talán itt az utolsó sorra kitérnék, mert lehet hogy nem annyira érthető. A "bosszúvágy"  arra utal, hogy én is "ilyen" lettem.
Az utolsó versszak igazából azért nem lett olyan hosszú, mert azt a kort még nem éltem meg. Ezért úgy döntöttem, hogy egy kissé melankólikus, nyugodt versszakkal zárom.
Az első versszakhoz nem hiszem, hogy sokat kell hozzáfűznöm. Tipikus álomgyerekkor, amikor még azt hisszük minden szép és jó. Aztán jön a pofáraesés...
Lényegében próbáltam sok mindent belevinni, szembesíteni a korszakokat, érzéseket és próbáltam valahogy úgy tálalni, hogy esetleg az olvasó is bele tudja magát képzelni.
És csak úgy megnyugtatás kedvéért, a vers második versszaka egy gondolatiságot fejez ki eltúlozva. Nem vagyok bosszúvágyas őrült. :)
Kommenteke szívesen fogadok, írjátok meg véleményetek, kritikátok. Mi az ami tetszett, mi az ami nem... Tényleg érdekel.

A vers írója elhatárolódik mindentől és mindenkitől. Ha szükséges akkor saját magától is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése